Storyk csak neked!
Ami feldob itt megtalálod, amire szükséged van itt meglesz. Nem nézel körül?
Alapstory Alice szülei autóbalesetben meghaltak, és emiatt Pontrilasba kell költöznie. Rengeteg új embert ismer meg köztük Victort, Kriszt, Asht és Kellyt és Salllyt. Fontos szerepet játszik majd még egy álom is és egy különös erdő valamint egy különös levél és egy gyűrű. Alice élete csak bonyolódik és bonyolódik, végül egy furcsa eset előtt találja magát...
1. fejezet
Miért? Ezt a kérdést naponta rengetegszer föl tesszük, de értelmére egyszer sem gondolunk. Mit fejezhet ki a mi életünkben? Alice számára a halált jelentette. Ez a kérdés számtalanszor elhangzott az utóbbi napokban. Szülei autóbalesete óta rengetegszer elgondolkodott rajta, de értelmet sosem talált a dologban. Még most is könnyezett és könnyei hideg, jeges és kellemetlen érzéssel töltötték el. Hallgatta, ahogy gyászbeszédet mondanak szüleiért, és látta, hogy a koporsójukat finoman elhelyezik a földben. Nem bírta tovább, úgy érezte mintha fojtogatnák. Kirohant, el akart tűnni. Mindegy hová, csak el a temetésről. A parkba ment, és elgondolkozott: el kell költöznie, most, hogy már nincsenek rokonai a városban. Nem akarta itt hagyni ezt a helyet, de muszáj lesz. Muszáj lesz nagyapjához költöznie,Pontrilasba , ha akar, ha nem. Egy kis városba, valahol a világvégén. Indulnia kell. Nagyapja rátalált és kézen fogta. Még egyszer utoljára elbúcsúzott szülővárosától. Még egyszer utoljára megnézett mindent: az óratornyot, a házakat, a parkot és azt a házat ahol ez idáig élt. Már a kocsiban ültek. Már csak emlékként maradt meg számára ez a hely. Már új otthonában Pontrilasba volt. Mindjárt oda érnek. Oda ahhoz a házhoz, amit eddig csak nyaranta látott. Beléptek.
- Ez lenne a te szobád, kicsit kipofoztam. Remélem, tetszik. – mondja Frank, a nagyapja. Ő volt itt az ezer mester. Mindenki ismerte a városban.
- Tökéletes!- feleli Alice. És elterült az ágyon.
- Nos, akkor én megyek, van még egy kis dolgom. – hallani lehet a cipőkopogást, majd az ajtó csapódását.
És most Alice teljesen egyedül maradt. Csinált magának vacsorát, kipakolt és már ment is aludni. Furcsa álmok gyötörték az este. Egy különös fiút látott álmában. Bőre hófehér volt, haja pedig szikrázóan fekete. Ott sétáltak egy magas hegyormon. A fiú váratlanul megszólalt, ezzel tönkretéve a tökéletesnek tűnő pillanatot:
- Más ez a hely, mint amilyennek gondolod. Sötét és titkokkal teli. Nem vagy biztonságban. Vigyázz és ne higgy a szemednek! Semmi sem az, aminek látszik.
- Ki vagy te? Ismernem kéne téged?- kérdezi Alice. Úgy érzi még soha semmire sem volt kíváncsibb, mint arra, hogy ki ez a titokzatos idegen és mit akar tőle.
- Még nem láttál. Nem ismerhetsz. Itt csak az a kérdés bízol- e bennem. - kérdezi az ismeretlen.
- Igen – vágta rá Alice rögtön.
Érzései vegyesek voltak vele kapcsolatban, de egy dologban teljesen biztos volt: feltétel nélkül megbízik benne. Abban igaza volt, hogy még soha se látta, de volt benne valami, ami olyan megnyugtató volt. Ezzel vége is szakadt a beszélgetésnek, csak mentek tovább. Elértek egy hídhoz. Alice átment volna rajta, már indult is, de a fiú visszahúzta.
- Miért?- hagyta el a száját megint ez a kérdés. Már elege volt a miértekből.
- Elég átnézned a túloldalra.
- De hiszen ezek csak korunkbeli gyerekek!
- Tévedsz. Nézz a hajukra! Aranyszínű nem, de?
- De, igen. De mit számít ez?
- És nézd a vállukat! Van rajtuk egy tűzlabdába zárt toll. Igaz?
- Nem értelek. Miért lenne ez fontos?
- Főnixek.
- Főnixek?
- Jól hallottad.
- De a főnixek jók nem?
- Az csak a mítoszokban van így. Ők a legveszélyesebb ragadozók a világon. Persze csak utánunk.
- Miket hordasz itt össze? És még is mi vagy te?- kérdi, Alice hisztérikus hangon- Válaszolj! Válaszolj! Válaszolj, hallod…
A fiú képe elhalványul. Egyre kevésbé látszik. Úgy tűnik, mint ha soha sem lett volna ott. Az egyik fiú a túloldalról elindul felé. Magas, arany szőke haja van, és egy atlétát visel farmerral, így tökéletesen látszik a tetoválás, amiről az ismeretlen fiú mesélt. A fiú egyre közelebb jön, már Alice előtt áll nem szól semmit. Látszik a szemében egy különös tűz, ami még szebbé teszi azokat a kék szemeket. A karjuk összeér. A bőre tűzforró. A fiú kézen fogja és átvezeti a hídon. Alattuk láva fortyog. Alice megijed. A fiú észreveszi ezt és megállnak a híd közepén. Magához öleli. Szorítja, mintha az élete függne tőle. Ez kellemes, meleg érzéssel tölti el Alicet. Megnyugodott. Mennek hát tovább. Nem is olyan ijesztő ez az oldal, mint ahogy Alice a másik oldalról látta, sőt sokkal barátságosabb. A fiú bevezette Alicet egy házba. Felmentek az emeletre és ott be egy szobába. Különösen barátságos volt ez a szoba, biztos a fiú szobája lehetett. Átlagos tinédzser szobának tűnt, de mégis más volt. Ellentétben a fiúk szobáival itt rend volt. Volt itt két könyves szekrény, ami igen csak ritka a mai tinik szobájában. Ezen kívül volt még itt egy tágas ablak és egy francia ágy. A fiú nagyon közel hajolt Alice arcához, ami perzselő volt és ezt suttogta:
- Már rég óta várlak.
- De ki vagy te?- suttogta vissza a lány.
A fiú még közelebb hajolt. Mindketten behunyták a szemüket, és az ajkuk összeért. A csókja tűzforró volt, mégis kellemes. Nekinyomta Alicet a falnak, eltolta magától.
- Mi a baj? – kérdezte Alice az idegentől.
A fiú nem felelt. Teste felizzott, majd fellángolt és Alice felsikoltott. Szárnyai nőttek, majd elborították a tollak. Főnixé változott, de Alice megbízott benne, nem félt. A fiú hirtelen elindult felé, szemei már vörösek voltak és nem kékek. És amikor Alice azt hitte megtámadja, irányt váltott és kirepült a csukott ablakon. Alice felriadt. Milyen különös ép időben. Hat óra volt. Visszagondolt álmára, de nem értette meg. Mekkora őrültség. Elindult reggelizni. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből az álmot. Azt már tudta, hogy az aranyszőke fiú főnix, de mi lehet a fekete hajú? Kiért a konyhába, de nagyapja nem volt ott. De ez nem tűnt fel neki. Ha tudta volna milyen meglepetések fognak még rá várni a mai napon…